Pwc Civil Mentoring program lezárása

Múlt hét hétfőn a PwC székházába nyílt lehetőségünk ellátogatni, hiszen a cég aznap tartotta a tavalyi Civil Mentoring Program záróeseményét.
Tartalmas délutánunk volt, játékos, de mégis professzionális feladatokban vehettünk részt. Egy kis bemelegítő, ismerkedős résszel kezdtünk, ahol a jobb agyféltekés kreatív gondolkodásunkra volt szükség. Ezt követően a mentorokkal egyetemben minden csapatnak külön-külön meg kellett terveznie a saját könyvborítóját, bemutatva ezzel azt, hogyan élte meg a mentorprogramot, mit adott számára. Nagy hangsúlyt helyeztünk a kölcsönös, egymást építő visszajelzésekre is, nagyon hasznos volt a mentorokkal ezt is kötetlenül, de mégis őszintén átbeszélni. Mind a négy csapat bemutatta a többieknek a saját munkáját, kreatívabbnál kreatívabb alkotások születtek. A későbbiekben mi, a különböző civil szervezetek képviselői közösen együttműködve összegyűjtöttük a mentoroknak szánt visszajelzéseink. Nagyon izgalmas volt ezeken az építő jellegű kritikákon közösen gondolkodni és felszabadító élmény volt, hogy bármilyen véleményt, gondolatot megoszthattunk a biztonságos közegnek hála, amelyet a mentorok, ill. szervezők teremtettek.


Áldottak vagyunk, hogy részt vehettünk ezen a közös úton a PwC-vel, roppant tanulságos volt és felemelő a tudat, hogy a jövőben is számíthatunk rájuk, ha bármilyen elakadással szembesülnénk.


A képek között megtalálhatjátok az általunk tervezett könyvborítót is!

További híreink

Hírek

Szavazásra fel!!

Egyesületünk idén is nyert a TESCO – „Ön választ, mi segítünk” programján. Most már csak rajtatok múlik, hogy melyik helyre

Tovább olvasom »

április 2024

HÉT
KEDD
SZE
CSÜT
PÉN
SZO
VAS
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
3
4
5
Események április -ban

1st

Nem található esemény
Események április -ban

2nd

Nem található esemény
Események április -ban

3rd

Nem található esemény
Események április -ban

4th

Nem található esemény
Események április -ban

5th

Nem található esemény
Események április -ban

6th

Nem található esemény
Események április -ban

7th

Nem található esemény
Események április -ban

8th

Nem található esemény
Események április -ban

9th

Nem található esemény
Események április -ban

10th

Nem található esemény
Események április -ban

11th

Nem található esemény
Események április -ban

12th

Események április -ban

13th

Nem található esemény
Események április -ban

14th

Nem található esemény
Események április -ban

15th

Események április -ban

16th

Események április -ban

17th

Események április -ban

18th

Események április -ban

19th

Események április -ban

20th

Nem található esemény
Események április -ban

21st

Nem található esemény
Események április -ban

22nd

Nem található esemény
Események április -ban

23rd

Nem található esemény
Események április -ban

24th

Nem található esemény
Események április -ban

25th

Események április -ban

26th

Események április -ban

27th

Nem található esemény
Események április -ban

28th

Nem található esemény
Események április -ban

29th

Nem található esemény
Események április -ban

30th

Nem található esemény
Megszakítás