Kulturális túra Martonvásáron 2021.05.

Szeptembert első vasárnapján Tóth Anna kolléganőnk szervezésében idei első túránkat tartottuk meg „Kulturális túra Martonvásáron” névvel. Ahogy a túra neve is súgalja, elsősorban Martonvásár kultúrájába tettünk egy kis betekintést.

Martonvásárt már időszámításunk előtt kelta és szarmáta népek lakták, csak később a római császár uralkodása alatt népesítették be a honfoglaló magyarok. A városról keletkező okiratot és névadóját még a mai napig homály fedi, de azt tudjuk, hogy ennek a történelmi kis városnak a kezdeti neve Marton város volt. Az Osztrák-Magyar Monarhia ideje alatt, 1759-ben Brunszvik Antal birtokába került ez a település, aki felismerte a 5700 holdas mocsaras pusztában rejlő lehetőségeket. Ettől kezdve Martonváros fejlődésnek indult. 1784-85-ben if. Bunszvik Antal felépítettette a Bunszviki kastélyt. A kastély kezdetben gótikus stílusban épült, majd később 1822-ben gr. Brunszvik Fenec bővítette ki klasszicista stílusban. 1875-ben kezdődött meg a neogótikus építése. Az angol mintára kialakított Kastélypark a templom kerttel együtt mind máig Magyarország egyik legjobb állapotában fennmaradt és gondozott tájképi kertje és természetvédelmi területe.

A túra alkalmával megismerhettük Martonváros régmúlt és jelenkori aggrárgazdaságát, továbbá a Beethovan Múzeum által bepillantást nyerhettünk a Briszvik család és Beethoven között fűződő szoros barátságba.

Legközelebb várunk Téged is erre a csodálatos kulturális túránkra! 😉

Egy kedves túrázónk, Debreczeni Tibor, így fogalmazott a facebook oldalon az átélt élményeivel kalpcsolatban: „

Ebben a évben először mentünk kirándulni a Roll Natural Egyesülettel. Időjárás is csoda szép volt, lengén fújdogált a szél és ragyogott ránk a nap. Sajnos csak páran tudtak eljönni a túrára, de így családias hangulatban telt el az egész nap. Végig mentünk a Martonvásár fő utcája míg elértünk
Brunszvik-kastélyt, benéztünk a Beethoven múzeumban és betekintetünk a zenész életébe. Utána tettünk egy kis túrát az erdőben, bent erdő csöndje fogadott minket, gyönyörködtünk a öreg fákba és a csodás tájba. Elfáradtan de tele élményekkel tértünk haza.”


Gördüljük be együtt természeti és kulturális világunkat!

További híreink

Hírek

Coming soon

FONTOS INFORMÁCIÓ, hamarosan új hírlevél érkezik, addig is iratkozzatok fel a honlap alján. Miért jó ha a hozzád is eljut

Tovább olvasom »

november 2023

HÉT
KEDD
SZE
CSÜT
PÉN
SZO
VAS
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
3
Események november -ban

1st

Nem található esemény
Események november -ban

2nd

Nem található esemény
Események november -ban

3rd

Nem található esemény
Események november -ban

4th

Nem található esemény
Események november -ban

5th

Nem található esemény
Események november -ban

6th

Nem található esemény
Események november -ban

7th

Nem található esemény
Események november -ban

8th

Nem található esemény
Események november -ban

9th

Nem található esemény
Események november -ban

10th

Nem található esemény
Események november -ban

11th

Nem található esemény
Események november -ban

12th

Nem található esemény
Események november -ban

13th

Nem található esemény
Események november -ban

14th

Nem található esemény
Események november -ban

15th

Nem található esemény
Események november -ban

16th

Nem található esemény
Események november -ban

17th

Nem található esemény
Események november -ban

18th

Nem található esemény
Események november -ban

19th

Nem található esemény
Események november -ban

20th

Nem található esemény
Események november -ban

21st

Nem található esemény
Események november -ban

22nd

Nem található esemény
Események november -ban

23rd

Nem található esemény
Események november -ban

24th

Nem található esemény
Események november -ban

25th

Nem található esemény
Események november -ban

26th

Nem található esemény
Események november -ban

27th

Nem található esemény
Események november -ban

28th

Nem található esemény
Események november -ban

29th

Nem található esemény
Események november -ban

30th

Nem található esemény
Megszakítás