Berek túra – Június 21.

🌿 Búcsútúra a Berekbe – Barangolj velünk a vadregényes lápvidéken!

Itt a nyár, és vele együtt a Roll Natural idei utolsó nagy túrája! 👨‍🦽👩‍🦼🚶‍♂️ Ha szeretnél még egy igazán különleges, természetközeli élményt az év első felére, akkor ezt írd be a naptáradba: június 21., Fonyód, Berek Világa!

A Fehérvízi-láp egy varázslatos, mocsaras vidék, ahol akár mocsári teknőssel is találkozhatunk 🐢, és a nádason 🌾 átsétálva testközelből élvezhetjük a természet nyugalmát. Ez a különleges terület egyike azon ritka helyeknek, amelyek a Balaton egykori természetes árterületének ökoszisztémáját máig őrzik. Az útvonal a látogatóközpontig akadálymentes, és a helyszínen mozgássérült mosdó is rendelkezésre áll ♿. A túra egyben terepfelmérésként is szolgál a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén. Kíváncsiak vagyunk a ti észrevételeitekre is – a túra során és annak végén. Ötleteitekkel ti is hozzájárulhattok ahhoz, hogy a természet mindenki számára hozzáférhető és valóban átélhető élmény lehessen.

Nemcsak a természet hívogat, de a közösségi élmény is. Együtt túrázunk, együtt ebédelünk majd a túra végén csobbanhatunk a Balatonban. A Zöldkert Vendéglőben csillapíthatjuk étvágyunk, melynek 📃étlapját IDE kattintva érhetitek el. 

Zárjuk le az évadot együtt egy igazán tartalmas nappal! Ez a túra nem csak egy séta – ez egy élmény.

📍 Helyszín: Fonyód
📅 Időpont: 2025. június 21. (szombat)
🕗 Találkozó: 08:10, Budapest – Déli pályaudvar, nagy kijelzők alatt
🚂 Utazás: vonattal, visszaérkezés: kb. 19:30
📏 Táv: kb. 3 km
Szervező: Laáber Anna
💭Túravezető: Szilágyi Adrienn és Laáber Anna

💰 Részvételi díj: 3000 Ft. Tagoknak 50% kedvezmény! Az étkezés önköltséges, és nem része a túradíjnak!
🎒 Hozz magaddal: enni-innivaló, fejfedő, vidámságot

📩 Regisztráció: info@rollnatural.hu – határidő: 2025.06.18.‼️
🙏 Ha szívesen önkénteskednél, jelezd nekünk e-mailben!

🌏 Gördüljük be együtt természeti és kulturális világunkat! 🌿♿

További híreink

Hírek

Vándor tábor 2025

Vándor Tábor Veszprémben és környékén Szeretnéd, ha gyermeked élményekkel, nevetéssel és kalandokkal teli hetet töltene a Balaton környékén? Akkor ne

Tovább olvasom »

július 2025

HÉT
KEDD
SZE
CSÜT
PÉN
SZO
VAS
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
Események július -ban

1st

Nem található esemény
Események július -ban

2nd

Nem található esemény
Események július -ban

3rd

Nem található esemény
Események július -ban

4th

Nem található esemény
Események július -ban

5th

Nem található esemény
Események július -ban

6th

Nem található esemény
Események július -ban

7th

Nem található esemény
Események július -ban

8th

Nem található esemény
Események július -ban

9th

Nem található esemény
Események július -ban

10th

Nem található esemény
Események július -ban

11th

Nem található esemény
Események július -ban

12th

Nem található esemény
Események július -ban

13th

Nem található esemény
Események július -ban

14th

Nem található esemény
Események július -ban

15th

Nem található esemény
Események július -ban

16th

Nem található esemény
Események július -ban

17th

Nem található esemény
Események július -ban

18th

Nem található esemény
Események július -ban

19th

Nem található esemény
Események július -ban

20th

Nem található esemény
Események július -ban

21st

Nem található esemény
Események július -ban

22nd

Nem található esemény
Események július -ban

23rd

Nem található esemény
Események július -ban

24th

Nem található esemény
Események július -ban

25th

Nem található esemény
Események július -ban

26th

Nem található esemény
Események július -ban

27th

Nem található esemény
Események július -ban

28th

Nem található esemény
Események július -ban

29th

Nem található esemény
Események július -ban

30th

Nem található esemény
Események július -ban

31st

Nem található esemény
Megszakítás