2021.12.05 Adventi kézműveskedés Szivesannal

December 5-én még a Mikulás előtt SzivesAnnal kézműveskedtünk. Az adventi készülődés közben összejöttünk és készítettünk pár apróságot, hogy még teljesebb legyen a hangulat az otthonunkban. Az előkészületeknél figyeltünk a hulladékmentes vásárlásra. Így került az asztalra banánturmix és frissen facsart narancslé innivalónak. Ezen kívül pisztácia, dió és birsalmasajt ennivalónak. Meg egy kis csoki is.

Befőttesüvegből készítettünk gyertyatartókat különböző technikákkal. Valaki szalvétát ragasztott, vagy újságpapírt. Volt aki üvegfestékkel és flitterekkel díszítette az üveg külsejét. Gyönyörű alkotások születtek! A csapat élményekkel és alkotásokkal távozott az alkalomról.

A program mindenki számára akadálymentes volt. Egy látássérült résztvevőnk, Császár Angelika így emlékezik vissza az eseményekre:

„A Roll Natural által szervezett adventi készülődés újrahasznosítható tárgyakból, nagyon eredményesre sikerült. Teljes vakságomból adódóan elég szűk keretek közé szorul az, amit jó minőségben látássérülten is tudunk kézműveskedni. Ez a szervezett alkalom viszont arról szólt, hogy mindenki fogyatékosság típustól függetlenül, részt vegyen a közös karácsonyi készülődésben. A programon részt vett 3,5 éves kislányom, aki szintén megtalálta azt a kreatív tevékenységet, amiben ő is kitudott teljesedni és megtapasztalhatta az alkotás örömeit. Nagyon fontos számomra az szintén, hogy egyénileg és csoportosan is figyeljek a környezetem védelmére. Az eseményen befőttes üvegekből készítettünk mécsestartókat díszítve, gyöngyökkel, fonallal, üvegfestékkel, szalvétával, egy szóval törekedtünk minél ötletesebben kidekorálni azokat. Személy szerint én körbe tekertem fonallal egy üveget és fűztem rá pár gyöngy „jégcsapot”, az egyik résztvevő meglepve közölte is, hogy nem tudta, hogy ilyen kreatív vagyok. 😀 Alkottam olyan mécsest amire különböző flittereket ragasztottam, határ tényleg a csillagos ég volt. A jó hangulatot megint csak megalapozta a sok színes egyéniség jelenléte, és természetesen nem maradhatott el a karácsonyra hangolódást segítő zenék sokasága, ahogyan a szaloncukor sem! 🙂 „

További híreink

Hírek

Roll Natural Advent

Közeleg a karácsony és még inkább közelek az advent ünnepe. Szeretettel hívunk Titeket a következő eseményünkre a Roll Natural Adventre!

Tovább olvasom »

június 2023

HÉT
KEDD
SZE
CSÜT
PÉN
SZO
VAS
29
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
Események június -ban

1st

Nem található esemény
Események június -ban

2nd

Események június -ban

3rd

Nem található esemény
Események június -ban

4th

Nem található esemény
Események június -ban

5th

Nem található esemény
Események június -ban

6th

Nem található esemény
Események június -ban

7th

Nem található esemény
Események június -ban

8th

Események június -ban

9th

Nem található esemény
Események június -ban

10th

Nem található esemény
Események június -ban

11th

Nem található esemény
Események június -ban

12th

Nem található esemény
Események június -ban

13th

Nem található esemény
Események június -ban

14th

Nem található esemény
Események június -ban

15th

Nem található esemény
Események június -ban

16th

Nem található esemény
Események június -ban

17th

Nem található esemény
Események június -ban

18th

Nem található esemény
Események június -ban

19th

Nem található esemény
Események június -ban

20th

Nem található esemény
Események június -ban

21st

Nem található esemény
Események június -ban

22nd

Nem található esemény
Események június -ban

23rd

Nem található esemény
Események június -ban

24th

Nem található esemény
Események június -ban

25th

Nem található esemény
Események június -ban

26th

Nem található esemény
Események június -ban

27th

Nem található esemény
Események június -ban

28th

Nem található esemény
Események június -ban

29th

Események június -ban

30th

Nem található esemény
Megszakítás