Egyesületről

Rólunk

Munkatársaink napi szinten foglalkoznak a környezet védelmével és hazánk kulturális értékeinek megóvásával úgy, hogy mindannyian egy jobb és élhetőbb élet vízióját tűztük ki magunk elé.

Egyesületünk munkatársait zömében megváltozott munkaképességű személyek alkotják, akiknek munkájuk egyben a hobbijuk is. Akad köztünk mozgássérült, látássérült, autista, Asperger-szindrómás és természetesen
„ép személy” is, hiszen nekünk nem az a lényeg, hogy ki milyen fogyatékossággal él együtt, hanem a cél, amit képviselni szeretnénk.

Fő célunk a Földünk védelme, a természet és környezet, a kulturális értékek megóvása, hiszen bolygónk élhetőségének védelme a mi életünknek és a következő generációk létezésének elengedhetetlen forrása. Ehhez számos programot szervezünk és különböző szolgáltatásokat nyújtunk.

Isten számunkra élhető bolygót teremtett és nem kietlen pusztaságot. Ezt a teremtetett csodát nekünk adta, hogy gondozzuk és ápoljuk. (1Mózes 1:27)

„…aki a földet formálta, alkotta és megszilárdította, nem kietlennek teremtette, hanem lakóhelynek formálta.„

Ézsaiás próféta könyve 45,18

Ha te is így gondolod, találkozzunk egy programunkon és ismerjük meg egymást! Keress minket személyesen vagy írj nekünk! 

Történetünk

A Roll Natural csapata 2017. május 17-e óta a Nem Adom Fel Alapítvány együttműködésével aktívan működik.  

Nemzeti parkokba, vadasparkokba, állatkertekbe, ökocentrumokba,
valamint múzeumokba látogatunk el, és erre az alapra épül programjaink
többsége is.

Nap mint nap azon dolgozunk, hogy minél többféle módon lehetőséget adhassunk az embereknek arra, hogy közelebb kerülhessenek természetünk különleges és csodálatos élővilágához.

Szervezett túráink, látogatásaink minden esetben akadálymentesek, ezáltal fogyatékkal élő sorstársaink is egyenértékűként vehetnek részt programjainkon. Ilyen volt a legelső programunk, a Barangolás az állatkertben”„ is, melynek a Fővárosi Állat- és Növénykert adott otthont. A programon több kerekesszékes érdeklődő és családtagjaik is részt vettek.

Mára már egyre bővülő csapatunk 11 főt számlál és tevékenységeink köre, illetve céljaink is nagyban kibővültek: A túrák és tárlatvezetések mellett környezeti neveléseket, workshopokat és ökopiacot szervezünk és bonyolítunk le fogyatékossággal élő és ép személyeknek egyaránt

Programjaink valamennyi korosztály számára remek kikapcsolódási lehetőséget nyújtanak és bevezetnek mindenkit a zöld életmód titkaiba is.

Csatlakozz küldetésünkhöz te is, légy a támogatónk!

Gördüljük be együtt természeti és kulturális világunkat! 

Munkatársaink

Szilágyi Adrienn

(Elnök, szakmai vezető)

Szilágyi Adrienn vagyok. Kerekesszékes életmódom ellenére hobbim a tánc és az úszás. Érdeklődési köröm, amióta az eszemet tudom, a természet, növények, állatok és a tenger. 2015-ben végeztem az Eszterházy Károly Egyetem biológia szakán. Egy évvel később kulturális rendezvényszervezői bizonyítványt szereztem. Diákéveim alatt és az egyetem után többnyire szakmai munkákat vállaltam: dolgoztam a Budakeszi Vadasparkban, a Fővárosi Növény- és Állatkertben és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságán. Ezen munkahelyeken számos kisebb csoport szakvezetésével is foglalkoztam. Nagyon megtetszett ez a munkakör így a jövőben ennek megszervezését és lebonyolítását tűztem ki célul.

Elérhetőség:
0630/686-0278
info@rollnatural.hu

Laáber Anna

(Alelnök, társszervező és önkénteskoordinátor)

Laáber Anna vagyok, Budapesten élek férjemmel és kisfiammal. Szabadidőmben szívesen fotózom, utazom és szervezek programokat. Többek között elvégeztem egy kultúrális rendezvényszervező OKJ-s tanfolyamot, melyet remekül tudok alkalmazni a Roll Natural csapat tagjaként. Szeretek segíteni, ezért is kezdtem el a blogomat vezetni, amelyben utazásaimról írok akadálymentes szemszögből, a szivesann.blog.hu oldalon. Másrészt szeretek kreatív tárgyakat készíteni. Képeket varrni, gravírozni, tervezni. Sokszor megihletnek a különböző emberek körülöttem és a világban. „Szivesann” Facebook oldalamon megtalálhatóak többek között a már elkészült műveim. Jelenleg a Trail-O sporttal foglalkozom, ami egy tájfutás féle mozgássérülteknek. Így nagy örömömre ezáltal is járhatom az országot. Örülök, hogy a Roll Natural csapattal együtt alkothatok, mert így azt csinálom szabadidőmben, ami igazán feltölt.

Elérhetőség:
06-70/661-6112
onkentes@rollnatural.hu

Erdei Annamária

(Gyógytornász-fizioterapeuta)

Gyermekkoromtól kezdve a mozgás és a természet szeretete központi szerepet játszik az életemben. 2020-ban végeztem a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán Gyógytornász-fizioterapeutaként. A vizes közegbe pedig 5 évesen szerettem bele, amit mai napig az úszásoktatásban és a gyógytornában is viszek tovább. Az élet alpja a víz, a mozgás és a természettel való együttműködés. Nem csak az emberi szervezet szintjén, hanem az élőlények globális rendszerében is. Ezért csatlakoztam a Roll Natural Egyesülethez, hogy minél szélesebb körben tudjam támogatni az emberek környezettudatos és testtudatos integrációját a mai világba. „Az életed egy csepp a végtelen óceánban… De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog…”

Szekeres Tímea

(Gyógypedagógus asszisztens és környezeti nevelő)

Szekeres Tímea vagyok, Budaörsön élek, innen erősítem az egyesületet. Már régóta szívügyem a környezetvédelem. Néhány éve szereztem meg oklevelem, mint gyógypedagógiai segítő munkatárs, ezen felül közgazdász diplomával rendelkezem. A Roll Natural Egyesületnél lehetőségem nyílik mélyíteni a szaktudásom, valamint hódolni az érdeklődési köreimnek: segíteni az embereknek, és foglalkozni a természet csodáival, ill. annak védelmével. Őszintén remélem, hogy sok embert meg tudunk szólítani a tevékenységünkkel, programjainkkal. Úgy gondolom, a természeti értékeink felkutatásával, bemutatásával nem lehet eleget foglalkozni, és minél korábban, kisgyerekkorban érdemes ezt elkezdeni. Családi túrák, kirándulások kiváló lehetőséget nyújtanak erre. Remélem, mihamarabb találkozhatunk valamelyik programunkon! 🙂

Zsobrák Gréta

(Marketing kommunikációs munkatárs)

Zsobrák Gréta vagyok, Keszthely mellett élek, és innen támogatom a csapatot. Az elmúlt évek során fontossá vált számomra a környezetvédelem és amiatt is támogatom az egyesületet. Két éve szereztem meg Kereskedelem és Marketing- Marketingkommunikáció szakon oklevelemet, de jelenleg is egyetemi tanulmányokat folytatok. A Roll Natural Egyesületnél úgy gondolom, tudom kamatoztatni az egyetemen tanultakat, mindemellett egy olyan környezetben, ahol jól érzem magam. Úgy gondolom fogyatékkal előként igenis közvetíthetünk egy fontos ügyet!
 
Elérhetőség:
30/8313977
zsobrak.greta@rollnatural.hu

Rólunk mondták

HÉT
KEDD
SZE
CSÜT
PÉN
SZO
VAS
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
Események május -ban

1st

Nem található esemény
Események május -ban

2nd

Nem található esemény
Események május -ban

3rd

Nem található esemény
Események május -ban

4th

Nem található esemény
Események május -ban

5th

Események május -ban

6th

Nem található esemény
Események május -ban

7th

Nem található esemény
Események május -ban

8th

Nem található esemény
Események május -ban

9th

Nem található esemény
Események május -ban

10th

Nem található esemény
Események május -ban

11th

Nem található esemény
Események május -ban

12th

Események május -ban

13th

Események május -ban

14th

Események május -ban

15th

Események május -ban

16th

Nem található esemény
Események május -ban

17th

Nem található esemény
Események május -ban

18th

Nem található esemény
Események május -ban

19th

Nem található esemény
Események május -ban

20th

Nem található esemény
Események május -ban

21st

Nem található esemény
Események május -ban

22nd

Nem található esemény
Események május -ban

23rd

Nem található esemény
Események május -ban

24th

Nem található esemény
Események május -ban

25th

Nem található esemény
Események május -ban

26th

Nem található esemény
Események május -ban

27th

Nem található esemény
Események május -ban

28th

Nem található esemény
Események május -ban

29th

Nem található esemény
Események május -ban

30th

Nem található esemény
Események május -ban

31st

Nem található esemény
Megszakítás