Roll Natural “Találd meg a párját!” kártyajáték

Kedves Játékosok!

A kártyacsomag, amit a kezetekben tartotok, vadonélő és háziállatok képét, illetve azok lábnyomait ábrázolja. Azért készítettük el nektek ezt a játékot, hogy ezáltal még jobban megismerjétek a titeket körülvevő szűkebb és tágabb környezet élővilágát. A kártyákkal többféle játékot is játszhattok, íme néhány ötlet:

1. Klasszikus memória

A kártyákat megkeverve, hátlappal felfelé helyezzük az asztalra. A játékosok egymás után fordítanak fel két lapot. Ha a két lap összetartozik, vagyis egy állatot és a hozzá tartozó lábnyomot mutatja, a két lap a játékosé, és újra ő fordíthat. Ha a két lap nem pár, vissza kell fordítani képpel lefelé, és a sorban következő játékos fordíthat. Az nyer, akinek a legtöbb párja van.

2. Húzd a párját!

2-5 fő részére

A kártyalapokat megkeverjük és egyenlően elosztva odaadjuk a játékosoknak. A játékosok először megnézik, hogy a kezükben lévő lapok között van-e összeillő pár. Ha igen, azt a játékos tegye le maga mellé. Ezt követően sorban húznak, mindenki a tőle balra ülőtől (óramutató járásával egy irányba haladunk). Ha a húzott lappal ismét párt tud alkotni a játékos, azt tegye le maga mellé az asztalra. A játékot az nyeri, akinél a legtöbb pár van.

3. Gyorsan a párját!

A kártyákat két részre osztjuk: állatokra és lábnyomokra. Megegyezés szerint az egyik felét képpel lefele egy pakliba helyezzük, a másikat e köré a pakli köré képpel felfelé, egyesével. A játékosok egymás után felfordítják a középen levő kártyák közül a legfelsőt. Cél, hogy a felfordított kártya párját a leggyorsabban megtaláljuk a körben elhelyezkedő kártyák között. Itt is az a nyertes, akinek a legtöbb párja lesz a játék végére.

4. Fekete Péter

A kártyalapokat megkeverjük és egyenlően elosztva odaadjuk a játékosoknak. A játékosok először megnézik, hogy a kezükben lévő lapok között van-e összeillő pár. Ha igen, azt a játékos tegye le maga mellé. Ezt követően sorban húznak, mindenki a tőle balra ülőtől (óramutató járásával egy irányba haladunk). Ha a húzott lappal ismét párt tud alkotni a játékos, azt tegye le maga mellé az asztalra. A játékot az nyeri, akinél a legtöbb pár van.

2-5 fő részére

A játék annyiban különbözik a Húzd a párját!-tól, hogy van egy plusz lap, melyen egyesületünk elérhetőségeit találjátok. Akinél ez a lap marad a játék végére, az veszít. Ha a legtöbb párral rendelkező játékosnál marad a lap a játék végén, akkor ő emiatt a második helyre csúszik vissza.

Jó szórakozást kívánunk!

A csomag tartalma:

16 db állat kártya
16 db lábnyom kártya

Érdeklődés:

február 2023

HÉT
KEDD
SZE
CSÜT
PÉN
SZO
VAS
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
1
2
3
4
5
Események február -ban

1st

Nem található esemény
Események február -ban

2nd

Nem található esemény
Események február -ban

3rd

Nem található esemény
Események február -ban

4th

Nem található esemény
Események február -ban

5th

Nem található esemény
Események február -ban

6th

Nem található esemény
Események február -ban

7th

Nem található esemény
Események február -ban

8th

Nem található esemény
Események február -ban

9th

Nem található esemény
Események február -ban

10th

Nem található esemény
Események február -ban

11th

Nem található esemény
Események február -ban

12th

Nem található esemény
Események február -ban

13th

Nem található esemény
Események február -ban

14th

Nem található esemény
Események február -ban

15th

Nem található esemény
Események február -ban

16th

Nem található esemény
Események február -ban

17th

Nem található esemény
Események február -ban

18th

Nem található esemény
Események február -ban

19th

Nem található esemény
Események február -ban

20th

Nem található esemény
Események február -ban

21st

Nem található esemény
Események február -ban

22nd

Nem található esemény
Események február -ban

23rd

Nem található esemény
Események február -ban

24th

Nem található esemény
Események február -ban

25th

Nem található esemény
Események február -ban

26th

Nem található esemény
Események február -ban

27th

Nem található esemény
Események február -ban

28th

Nem található esemény
Megszakítás