A nyári sikeres táborunk után izgatottan álltunk neki az őszi tábor szervezésének. A helyszín kiválasztásánál több szempontot is figyelembe vettünk.
Fontos volt, hogy kerekesszékkel is bejárhatóak legyenek a helyszínek, hogy a gyerekeket biztonságosan el tudjuk vinni a kirándulásokra.
A kisiskolások imádnak szabadon mozogni ezért is jó, hogy ki tudunk velük menni a természetbe.
A feladatok segítenek lekötni a gyerekek figyelmét és élvezetesebbé teszik a napokat. Így játékosan tanulhatnak a biodiverzitásról.
Az első napon a Tihanyi félsziget megismerését céloztuk meg tervként. Többek közt az Apátság bejárását, a belső tó megismerését és a Levendulaház érdekességeinek megtekintését. Sajnos már szervezés közben kiderült, hogy ilyenkor már nincs nyitva a Levendulaház, hiába van szünet az iskolákban. Az étterem választás sem volt egyszerű, hisz van egy költségvetésünk, amiből szeretnénk kijönni. Ezenkívül van amelyik csak részlegesen van nyitva ilyenkor, valamelyik egyáltalán nem. Végül a Mira Garden tudott fogadni minket.
A nap végül sikeresen zárult, az apátságba egyik önkéntesünk segítségével le tudtak menni a táborozók, így a kerekesszékkel nem elérhető részeket is meg tudták nézni. Az étteremben is szeretettel fogadtak bennünket. A térképen sikeresen beazonosítottuk a gyerekekkel, hogy honnan indultunk és melyik helyet ismertük meg napközben.



Második nap terv szerint a Koloska-völgybe túráztunk volna, ahol a Vadasparkhoz készültünk játékokkal és a forrást szerettük volna megnézni.
Indulás előtt pár nappal a vadasparkot nem értük utol és az étterem, amit kinéztünk bezárt nagyjából 2 hete végleg. Ezen a két helyen számítottunk mosdó lehetőségre. Megbeszéltünk egy B verziót, hogyha az indulás előtti nap sem veszi fel a vadaspark a telefont, akkor a part felé vesszük az irányt, ahol korábbról már tudjuk, hogy van akadálymentes mosdó is!
Ez a reggel nehezebben indult, mint a többi, így lekéstük a buszt, amit megrendeltünk egy héttel korábban. A következő busz is alacsonypadlós volt, de nem állt meg a vadasparkhoz közel és meg kellett beszélnünk a sofőrrel, hogy segítsen a felszállásban és nyissa ki nekünk a rámpát. Szerencsére segítőkész volt. Így alapból a B terv helyszínéhez utaztunk.
Balatonfüreden a kiserdőben vizsgáltuk meg a természetet. A lehullott faleveleket és terméseket beazonosítottuk és megkerestük a hozzájuk tartozó fákat. Hallgattuk a madarak hangjait és megkerestük őket a fákon, bokrokon és a földön is. A gyerekek örömére a játszó térre is volt idő bemenni ebben a természetes környezetben.
Jó volt látni a gyerekek érdeklődését és nyitottságát. Találtak egy elhagyott sakk asztalt, amin a falevelek segítségével kezdtek el játszani. A falevelek kiválogatásánál gondosan ügyeltek rá, hogy az egyforma bábukat ugyanolyan falevelek képviseljék.

A program végen elsétáltunk a Balaton partra, ahol a vízi madaraké lett a főszerep. A hattyúk és kacsák mellett láttunk szárcsát és sirályokat is. Az étterem, amit kinéztünk és a nyitvatartási idő szerint fogadniuk kellett volna, zárva volt. De mellette találtunk egy helyet, ahol nagyon segítőkész kiszolgálásban volt részünk.
Szerencsére szép időnk volt és a gyerekek kellemesen elfáradtak nap végére!
Alig várjuk a folytatást!






Írta: Laáber Anna


