2024. augusztus 13-án kezdetét vette az első RollNatural tábor, ahol az ismerkedés és játszóterezés után egy varázslatos sétával indítottuk el programsorozatunkat a Gulyadombon. A gyerekek itt megtanulták, hogy az erdő csendes, figyelmes felfedezése pedig nemcsak izgalmas, de elengedhetetlen is ahhoz, hogy ne zavarjuk meg az ott élő állatokat (a mókusokat, szarvasokat és vaddisznókat).
A séta során megismerkedtünk a feketefenyő és tölgyesek jellegzetességeivel, és bár a hőség miatt nem gyújthattunk tüzet, megbeszéltük, miért fontos betartani a tűzgyújtás szabályait.
Így tanítunk mi
Másnap a Jutas pusztai lovardába látogattunk, ahol a gyerekek számára különleges élményt jelentett a háziállatokkal való találkozás. Tyúkok, libák, kacsák, pónik és lovak közvetlen közelében tanulták meg, mi a különbség a szárnyasok lábai között, mi az az úszóhártya, és melyik állat mit eszik. Természetesen a növényeket sem hagytuk ki a sorból, a gyerekek kóstolhattak friss paradicsomot, tököt, uborkát és paprikát. Ez a nap remek alkalom volt arra, hogy megértsék, a tojás és a zöldségek nem a boltok polcairól származnak, hanem kemény munkával termesztik őket.
A RollNatural tábor 3. napja
Augusztus 15-én a Veszprémi Állatkertben folytattuk a kalandokat. Már az első kérdés azonnal felkeltette a gyerekek kíváncsiságát: Hogyan is néz ki egy mosómedve? Szerencsére csalódás nem volt az arcukon, amikor látták, hogy nincs nála mosószer és lavór. Viszont így mi is ráébredtünk arra, hogy ugyan a gyerekek rengeteg információval találkoznak nap mint nap, de ezek feldolgozása sokszor felszínes marad. Az állatok megfigyelése és a róluk szóló történetek azonban segítettek elmélyíteni a tudásukat, miközben hiúzt, feketemedvét, őzet, íbiszt, rózsás gödényt és kígyókat is láttunk.
A tábor során a környezeti nevelésre igyekeztük a legnagyobb hangsúlyt fektetni, még ha nem is ez volt a fő témánk. Kitértünk ugyanis a környék történelmére is, a kilátónál pedig foglalkoztunk az első magyar királyunkkal és Gizellával, Szent István feleségével. Tettük ezt azért, mert fontosnak tartjuk a határtudományok bevonását is a fejlestésbe.
Mit szóltak a szülők?
A tábor végeztével a szülők hálásan köszönték meg a szervezést, kiemelve, hogy gyermekeik nagyszerűen érezték magukat és alig várják a következő tábori napokat. Mi is nagyon megnyugodtunk, mert ez volt az első ilyen RollNatural tábor, és bizony nagyon izgultunk előtte. Ám amikor az egyik kis táborozó még hazaérkezve is azt kérdezte a szüleitől, hogy másnap hova visszük majd őket, tudható volt, hogy jó úton járunk.
Főleg, mert ez a tábor nemcsak élményeket, hanem értékes tudást is adott a gyerekeknek, amelyeket biztosan magukkal visznek a jövőben.
A RollNatural célja
A RollNatural tábornak, ahogyan magának az Egyesületünknek is, az az egyik küldetése, hogy a gyerekeknek közvetlen kapcsolatot biztosítson a természettel. Célunk, hogy megértessük velük a környezetvédelem fontosságát és felkeltsük az érdeklődésüket a fenntarthatóság iránt. A természetközeli élmények szerencsére szórakoztatók és formálják is a gyerekek szemléletét, azaz miattuk tisztelni és óvni fogják a körülöttük lévő világot. A tábor minden egyes programját úgy is állítottuk össze, hogy a fiatalokban kialakuljon a felelősségtudat a környezet iránt, miközben felejthetetlen emlékeket szereznek.
Bízunk a folytatásban, ehhez azonban a te segítségedre is szükségünk van. Kérjük, támogasd missziónkat ITT.