Élménybeszámoló egy túrázónktól

Mint azt már hirdettük, elkezdődött az idei Roll Natural túraszezonunk. Laáber Anna szervezésében 2023.05.13-án meg is volt az első túránk, amely a Kám községbe vezetett, a Jeli arborétumba, ahol a Rododendron virágbaborulását csodálhattuk meg. Olvassátok sok szeretettel Szekeres Tímea élménybeszámolóját. 🙂

„Múlt szombaton felkerekedtünk, hogy a borongós, esős idő dacára elutazzunk az ország nyugati részére és kiránduljunk egyet a Jeli arborétumban. Kisbuszokkal mentünk Budapestről, ill. Veszprémből. A buszos utazás nagyon jó hangulatban telt, sokat beszélgettünk az úton, lehetőségük nyílt az új tagoknak is kicsit közelebbről megismerni a többieket.

Áldottak voltunk, hiszen az előrejelzés ellenére egy csepp eső sem esett egész délután. Egy kis csúszással ugyan, de megérkeztünk az arborétumba, ahol szemet gyönyörködtető virágok sokasága tárult szemeink elé. Elámultunk a rododendron alias havasszépe látványától, amely különböző színekben tündökölt, a sárgától kezdve a rózsaszínen át egészen a ciklámenig. Számos ösvény közül választhat a kiránduló az arborétumban andalogva és nagyon jó hír, hogy olyan részek is megközelíthetőek kerekesszékkel, amelyekre nem is számítottunk. Olyan rejtett kincsei is vannak az arborétumnak, mint a bambuszerdő. Közvetlenül mellette pedig egy kilátó magasodik az arborétum területére. Nem csupán a különleges, meseszép virágok miatt volt felemelő a kirándulás, de a fenséges fenyvesek látványa és az állandó madárcsicsergés is üdítően hatott testünkre, lelkünkre egyaránt. Akár még órákig elbolyongtunk volna az erdőben, azonban még egy csapatebéd is be volt tervezve aznap délutánra, amelyre Vasváron a Vindő étteremben kerítettünk sort. Szuper hangulatban telt nemcsak a közös ebéd, de egész nap sok új élménnyel, mély beszélgetéssel, természet adta csodákkal gazdagodtunk, sőt új barátságok is szövődtek.

Nagyon köszönöm az egyesületnek ezt a felettébb élménydús napot, örülök, hogy részese lehettem a programnak és nagyon-nagyon várom a következőt!

Legközelebb tartsatok ti is velünk, garantáltan megéri!”

Fotó: Szekeres Tímea

További híreink

Hírek

Vándor tábor 2025

Vándor Tábor Veszprémben és környékén Szeretnéd, ha gyermeked élményekkel, nevetéssel és kalandokkal teli hetet töltene a Balaton környékén? Akkor ne

Tovább olvasom »

július 2025

HÉT
KEDD
SZE
CSÜT
PÉN
SZO
VAS
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
Események július -ban

1st

Nem található esemény
Események július -ban

2nd

Nem található esemény
Események július -ban

3rd

Nem található esemény
Események július -ban

4th

Nem található esemény
Események július -ban

5th

Nem található esemény
Események július -ban

6th

Nem található esemény
Események július -ban

7th

Nem található esemény
Események július -ban

8th

Nem található esemény
Események július -ban

9th

Nem található esemény
Események július -ban

10th

Nem található esemény
Események július -ban

11th

Nem található esemény
Események július -ban

12th

Nem található esemény
Események július -ban

13th

Nem található esemény
Események július -ban

14th

Nem található esemény
Események július -ban

15th

Nem található esemény
Események július -ban

16th

Nem található esemény
Események július -ban

17th

Nem található esemény
Események július -ban

18th

Nem található esemény
Események július -ban

19th

Nem található esemény
Események július -ban

20th

Nem található esemény
Események július -ban

21st

Nem található esemény
Események július -ban

22nd

Nem található esemény
Események július -ban

23rd

Nem található esemény
Események július -ban

24th

Nem található esemény
Események július -ban

25th

Nem található esemény
Események július -ban

26th

Nem található esemény
Események július -ban

27th

Nem található esemény
Események július -ban

28th

Nem található esemény
Események július -ban

29th

Nem található esemény
Események július -ban

30th

Nem található esemény
Események július -ban

31st

Nem található esemény
Megszakítás